A madár és az ő kalitkája II.

Soha nem voltam egy nagy menőkés és nagyon barátokat sem tartottam. De el el mentem néha ide vagy oda, és volt mindig 1-2 barátom aki mellettem állt olykor ha szükségem volt rá. Soha nem voltak állandó barátaim, mert sok felé jártam és erős kapcsolataim nem igazán alakultak ki. (gondolom ez is lehet a házasságom egyik baja is, de ebben nem vagyok biztos)
16 voltam amikor először mondták a szüleim, hogy tegyem le a jogosítványt, sajnos akkor szenvedtünk egy balesetet édesapámmal és édesanyámmal, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy rögtön letettem a jogosítvány szerzésről nagyjából 10 évre.
Ekkor már 27 voltam és túl voltam a válásomon, egyedül neveltem a kislányomat és kezdtem hiányát érezni annak, hogy nincs jogsim. Volt egy kapcsolatom akkor, az akkori páromnak volt jogsija autója. Vállalt hétvégére futárkodást, hogy könnyebb legyen a megélhetésünk, szuperül kezdett menni minden míg az M3-ason egy hajnalban felcsavarodott az autójával a szalagkorlátra. Borzasztó volt, de szerencsére csak az autónak lett baja, azt a sárga angyal hozta haza, akkor is már elég drágán. Na itt aztán szépen letettem arról a szándékomról hogy jogosítványom legyen. Mondtam nekem nem kell, ha tömegközlekedéssel nem jutok el oda ahová akarok, akkor nem kell menni olyan helyre.
Aztán jött a második házasságom, jöttek a lányok és rájöttem kellene jogsi, mert könnyebben tudnám őket esetleg elvinni a közeli városba edzésre és könnyebben adnám rá a fejem ilyesmire, mert nem tömegközlekedéssel kellene kínlódni, hiszen látom hogy tehetségesek, de nem tudok jól gazdálkodni az időmmel, mert a jogsi nélkül minden dupla esetleg tripla időmbe kerül.
És itt jön képbe az én kis kalitkám. Nagyjából 7 éve mondom hogy szeretnék jogosítványt, tudom nem olcsó dolog, nem is a pénz a lényeg, hiszen az megvan rá, és nem is az hogy akrok vagy nem akarok tanulni, mert szeretném és biztos hogy megtanulnám, hisz annyi mindent megtanultam már életem során.
A férjem nem szeretné ha lenne jogsim, mert hogy féltene és folyton aggódna értem értünk. És gyakran mondta régebben, hogy akkor csak bepattannék és mehetnék, akkor biztos már lenne más is az életemben. Hogy ezzel mire szokott célozni azt mindenkinek a gondolataira bízom.
Mondjuk olyan autónk sincs jelenleg amit vezethetnék, mert a teherautót nem szívesen vinném el, hiszen az elég nagy és a lányokat sem tudom belepakolni.
Nagyjából 3 hónapja mondom elég gyakran hogy jogsit akarok, most már hajlik rá, de még autónk most sincs, azt látom hogy nézeget egyet és van terv is hogyan vennénk meg, csak még nem léptünk semmit. Most tegnap mondtam addig nem akarok jogosítványt amíg nincs saját autónk, mert nem szívesen kérem kölcsön senkiét, másén gyakorolni, meg menni ide-oda hát az nem a legjobb. Persze lehet ha lesz autónk se fogok vezetni, mert lehet majd nem adja ide hiszen az új autót biztosan félteni fogja. Akkor hiába is lesz jogsim :(
A vállalkozásomhoz is jól jönne egy jogsi és egy autó is. Hiszen a beszerzés sokkal könnyebben menne, jó így elhozatom a netről, de mégis úgy vagyok ha meg tudom fogni nézni azt a valamit akkor jobban meg tudom állapítani hogy kell vagy nem, mint a neten egy képről.
Na mindegy azt hiszem ennyi a jogosítványom siralmas története. Néha arra gondolok minek is nekem hiszen a biciklim is ott áll már vagy 2 éve és nem is lehet vele menni mert teljesen leamortizálódott, igaz most tavasszal mintha valamit javított volna rajta, de mostanság meg nem nagyon megyek sehova :)